A rezervátum dinnyési kutatóháza

Kép forrása: 
Pinczehelyi Katalin
Leírás szerzője: 
Pinczehelyi Katalin

A Velencei Madárrezervátum jelenlegi állapotát leginkább a nádvágással kezelik. Régen egy különleges hajlított kézikaszával, a gyalázkával takarították be a tó termését, most ugyanezt a munkát óriási nádvágó kombájnok végzik. A velencei-tavi nád keresett exportcikk, a levágott kévék nagy részét Nyugat-Európába szállítják, tetőfedő nádnak, illetve nádszövetként. Az őszi, téli ,,aratást" követően valóságos nádsátor erdők sorakoznak a parton a kupacokba, kévékbe rakott száraz vízinövényből. A nád vágása különösen fontos, a tó felületén láthatók teljesen levágott foltok, ugyanis a talán legnagyobb jelentőségű botanikai érték, a hagymaburok (Liparis loeselii) nem él meg magas nád között.
A nádszegélyeken látható a zöld foltokat alkotó téli sás, ami egész évben zöldell. Háromfajta nádaszónát különböztethetünk meg, az átmeneti, a parti és az úszólápi zónát. Az úszólápra jellegzetes átlátszó, barna színű víz jellemző. A barna színt a víz magas oldott huminsav tartalma adja. Az úszólápon a szukcesszió következtében megjelennek a bokorfüzesek, a keskenylevelű ezüstfa – amit olajfűznek is hívnak – és ezek már átmenetet képeznek a láperdők felé.