Édeskömény (Foeniculum vulgare Mill.)

Kép forrása: 
http://kep.tar.hu/mate007/27648849/5133966#2
Leírás szerzője: 
Tolner Mária
http://kep.tar.hu/mate007/27648849/5133966#2

Foeniculum vulgare Mill.

Az ernyősvirágzatúak családjába (Apiaceae) tartozik. 

Évelő, ritkán kétéves növény. 30–40 centiméter hosszú, orsó alakú főgyökere kívül piszkosfehér, belül hófehér. Erősen elágazó, hengeres, finoman barázdált, kopasz, deresen kékeszöld színű szára 1–2 méter magasra nő meg. Többszörösen szárnyasan összetett levelei szórt állásúak. A levélnyél alapi része hólyagosan felfújt, kissé elálló hüvely, a felső végén a két rövid, csuklyaszerű hegy fülecskéhez hasonlít. A finoman szeldelt, ép szélű, kopasz és szétálló levélsallangok fonalasak. A 20–25 centiméter hosszú alsó levelek felépítése bonyolult; a száron felfelé haladva mérete csökken, egyre kevésbé tagoltak.

A lapos, kétszeresen összetett ernyősvirágzat mindig a szárak végén nő; alatta gallér- vagy gallérkalevél nem fejlődik. Az öt zöld csészelevél jelentéktelen, keskeny szegéllyé redukálódott. Az öt apró, sárga sziromlevél szabadon áll, az ugyancsak öt porzó a sziromlevélszint fölé emelkedik. Termése nagyon hasonlít a kaporéhoz, de nagyobb annál. A hengeres, nem szárnyalt termés a két termőlevél összeforradásából keletkezett, alsó állású magházból fejlődik ki. Az 5–8 mm hosszú, zöldesbarna vagy zöldessárga termés két vége elkeskenyedik. A termés könnyen kettéválasztható két, laposan domború résztermésre: ezek öt-öt bordája közül a hasi oldalon levő kettő erősen kiáll. A többrétegű termésfal összenőtt a maghéjjal. A mag belső tápláló szövetében (endospermium) a csíra zsíros olajokból és aleuronszerekből táplálkozik. A közönséges édeskömény termése csípős és kissé édeskés ízű, fűszernek ez a legjobb. A római édeskömény termése a legédesebb; ez egyáltalán nem csípős.

A termésekben a 2–5% illóolajon kívül sok zsíros olaj, fehérje és cukor van. Az illóolaj fő komponense az édes transzanetol (50–70%) és a kesernyés, kámforos ízű alfa-fenchon (< 50%). Tartalmaz szafrolt és van benne egy kevés metilkavikol is. A római édesköményben 10–30%-kal több az anetol, mint a közönséges édesköményben. Illatát az ánizsaldehid adja, ami miatt igen hasonlít az ánizséhoz.

Egyes indiai fajták illóolaj-összetétele jellegzetes, mert nem tartalmaznak anetolt. Nemcsak a termésben van illóolaj, hanem az egész növényben: a gyökérben 0,6%, a szárban és a levélben 1–1,5%.

Már 4000 évvel ezelőtt is használták. Az Eberspapirusz, egy i. e. 1500-ból származó orvosi írásgyűjtemény is említi, mégpedig mint a felfúvódás elleni kiváló szert. A későbbi szerzők, mint pl. az id. Plinius (23-79) is emésztést javító szernek ajánlják az édesköményt. A középkorban viszont mint köhögés- és letapadt nyálka elleni szert dicsérik. Ma a fentiek mellett az édesköményt gyomor- és bélpanaszok esetén is előszeretettel használják.

Étvágyjavító, szélhajtó, görcsoldó, tejszaporító hatású. Egyik legjobb erjedés- és puffadásgátló gyógynövényünk. Gyakran adják együtt hashajtó drogokkal, hogy kivédje vagy enyhítse a hashajtó által okozott görcsöket.

Felhasználható még késő, rendszertelen menstruáció kezelésére is. Aktiválja a női hormonokat, és ezzel enyhítheti a klimax tüneteit. Jobb hatást érhetünk el, ha az édesköményt cickafarkkal és komlóval kombináljuk. A késő menstruációnál 10 nappal annak ideje előtt kezdjük inni az édeskömény teáját, és utána rendszeresen, minden nap fogyasszuk azt

Teakészítésnél tanácsos az édesköménymagokat egy mozsárban széttörni, hogy az illóolaj jobban kioldódjon.  A köményültetvényeken a különböző alfajait termesztik.
Egyes változatainak húsos gyökerét és vastag szárát használják saláták és főzelékek készítésére. Különösen finom saláta készíthető a friss levélhajtásokból. Kapor és édeskömény-hajtáscsúcsok keverékével remekül fűszerezhetjük a fejes vagy az uborkasalátát is. Jól használható levesek és főzelékek ízesítésére, kenyérbe sütve pedig emésztést serkentő hatású.