Népesedési Világnap, július 11.

Szerző: 
Gruiz Katalin

A Népesedési Világnapot (World Population Day) 1990-ben vezette be az ENSZ. Az ENSZ célja, hogy felhívja a világ – főként a harmadik világbeli országok – figyelmét a Föld túlnépesedésének veszélyére és az abból adódó kockázatokra és problémákra.

A dátum kiválasztásának indoka, hogy 1987-ben ezen a napon érte el a föld lakosságának létszáma az ötmilliárdot. Azóta már megszületett a hétmilliárdodik ember is: 2011. október 31-én.

A tizenkilencedik század elején egymilliárd ember élt a Földön, ez a szám százharminc év alatt megduplázódott, a huszonegyedik század első évtizedének végén pedig már hétmilliárdnyian éltün a Földön. Az ENSZ számításai szerint 2050-re 9 milliárd ember él majd a Földön, és ezt követően csökken majd a népszaporulat, az átlagos gyermekszám 1,85 lesz, a halandóság tovább csökken.

Az európai országok többségében  a népességszám csökkenésére kell számítani.

Magyarország sem a túlnépesedés problémáival küzd, hanem a népességcsökkenéssel és az elöregedéssel.

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2011. első négy hónapjában 27.560 gyermek született, 11,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 45,515 volt, ami 3,1 százalékos emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

A születésszám jelentős csökkenése, a halálozások emelkedő száma, illetve a népességvándorlás következtében az ország lakossága mintegy 14 ezer emberrel csökkent. Eszerint 2011. április végén 9 millió 972 ezer ember élt Magyarországon.

Az 50 millió lakos feletti országokat az alábbi táblázatban adjuk me. A népességszám és a Föld egészéhez viszonyított szátalék látható a táblázatban.

    Ország

      Népesség

Föld %-a

1  China

1 347 350 000

19,18%

2  India

1 210 193 422

17,23%

3  United States

313 839 000

4,47%

4  Indonesia

237 641 326

3,38%

5  Brazil

192 376 496

2,74%

6  Pakistan

179 991 000

2,56%

7  Nigeria

162 471 000

2,31%

8  Russia

143 100 000

2,04%

9  Bangladesh

142 319 000

2,03%

10  Japan

127 530 000

1,82%

11  Mexico

112 336 538

1,6%

12  Philippines

92 337 852

1,31%

13  Vietnam

87 840 000

1,25%

14  Ethiopia

84 320 987

1,2%

15  Egypt

82 295 000

1,17%

16  Germany

81 859 000

1,17%

17  Iran

76 498 000

1,09%

18  Turkey

74 724 269

1,06%

19  Democratic Republic of the Congo

67 758 000

0,96%

20  Thailand

65 479 453

0,93%  

21  France

65 350 000

0,93%

22  United Kingdom

62 262 000

0,89%

23  Italy

60 813 326

0,87%

24  South Africa

50 586 757

0,72%

84  Hungary

9 962 000

0,14%

Túlnépesedés