Aranysakál (Canis aures)

Kép forrása: 
http://egyfouna.aun.edu.eg/PIC/pictures.asp?clearsession=1&search_fd41=4919241211
Leírás szerzője: 
Pelikán Judit
Aranysakál (Canis aures)

Rendszertani besorolás

Ország:

Állatok (Animalia)

Törzs:

Gerinchúrosok (Chordata)

Altörzs:

Gerincesek (Vertebrata)

Osztály:

Emlősök (Mammalia)

Alosztály:

Elevenszülők (Theria)

Alosztályság:

Méhlepényesek (Eutheria)

Öregrend:

Laurasiatheria

Rend:

Ragadozók  (Carnivora)

Alrend:

Kutyaalkatúak (Caniformia)

Család:

Kutyafélék (Canidae)

Alcsalád:

Caninae

Nem:

Canis

Faj:

C. aureus

Előfordulás, élőhely

A négy sakálfaj közül az aranysakál a legelterjedtebb. Délkelet-Európától északon Dalmáciáig, Kelet és Észak-Afrika száraz, rövid füvű területein, Ázsia déli részén és keleten egészen Burmáig. Közép-Európában elterjedőben van, Magyarországon őshonos.
A száraz, nyílt pusztaságokat vagy bozótosokat kedveli. Rövid füvű, nyílt puszták, nádasok, parlagföldek, sűrű bokrosok, kisebb erdők lakója.

Morfológia, felépítés

Hossza: 80−95 cm
Farokhossz: 20−30 cm
Magasság: 35−50 cm vállmagasság
Testtömeg: 8−10 kg

Azonnal felismerhető, hogy a kutyafélék családjába tartozik, így általánosságban igaz rá, hogy: viselkedése éberséget sugároz, felépítése erőteljes, törzse izmos, lába hosszú és karcsú, farka lompos, és a sarkáig lóg.
Testalkata olyan, akár egy sprinteré. Hosszú, izmos lába és könnyű teste van, úgyhogy nagy távolságokat is könnyűszerrel megtesz. Pofáját és egész testét szőr borítja. Négyujjú lábfején a karmok nem húzhatók be. Arcorra a farkasénál keskenyebb, de tompább, mint a rókáé. Nagyon szétálló és rövid füle a fejhosszúságának legfeljebb negyedrészét teszi ki. Világosbarna szemének csillaga kerek. Közepes hosszúságú és durva szőrzetének színét nagyon nehéz leírni. Bundájának színe sárga-halvány arany, szürkés, sárgás-halványvöröses, fülkagylója széle vörhenyes, farkának vége sötét színű. További fontos küllemi bélyege, hogy a 2. és a 3. ujjpárnája részlegesen összenőtt.

Táplálkozás

Egyes területeken több sakálfaj él egymás mellett. Mivel élőhelyeik különbözőek, táplálék szempontjából aligha jelentenek egymásnak konkurenciát.
Az aranysakál párban vagy csoportosan vadászik, leginkább éjszaka. A sakálpárok vadászterülete akár 2,5 négyzetkilométer is lehet. Az összes támadás 80%-a kudarcba fullad, ha egy sakál egyedül próbálja megölni zsákmányát, míg pároknál csak a 30%-a. Zsákmányának csak elenyészően kis részét teszi ki a döghús. Sokkal inkább vadásztehetségére van szüksége, amikor portyáin éles hallására és gyorsaságára hagyatkozik. Sikeres vadászok. Különös szokása van, halottnak tetteti magát, és amikor gyanútlan áldozata a közelébe jut, hirtelen ráugrik és leteperi.
A sakál tápláléka nagyon sokrétű: gyümölcsök, rovarok, madarak, rágcsálók, kétéltűek, hüllők és akár fiatal gazellák egyaránt megtalálhatók benne és a dögöt is elfogyasztja. Kisebb állatokat teljesen a rókához hasonló módon ejt el: füleit hegyezve, felgörbített háttal és felemelt farokkal ugrik egyet a levegőbe, majd mellső mancsaival a zsákmányra érkezik, amelyet egy harapással elintéz. A nagyobb állatokat addig üldözi, amíg a kimerültségtől feladják vagy annyira legyengülnek, hogy a sakál le tudja teríteni őket. Először az áldozat hasából eszik, így az gyorsan elpusztul. Ritkán támad felnőtt gazellákra, ha éppen kicsinyük van, mert energikusan védekeznek, sőt, akár meg is támadják a ragadozót. Amit helyben nem tud elfogyasztani, azt magával vonszolja, és növények alatt tárolja vagy elássa ínséges időkre.
A sivatagi sakál számára a leölt állat teste biztosítja a kellő mennyiségű folyadékot. Így nincs szüksége arra, hogy vízlelőhelyre járjon inni. Táplálékában a víz testnedvek formájában van jelen. Ilyen testnedv például a vér, melynek csaknem fele vérplazma, ami nagyrészt vízből áll.

Szokások

Társas lény, szoros kötelékben, párban vagy kis, családi csoportokban él. Elterjedési területének északi részén az aranysakál néha nagyobb falkákban él, egy alfa hím falkavezérrel az élen. A falka tagjai megosztoznak az élelmen, és védelmezik egymást. Szociális életük fejlettsége a farkasét megközelíti.
Territoriálisak: egy csoport minden tagja vizeletével jelöli meg területének határait. Idegen állatok között ritkán kerül sor harcra; az összetűzéseket egyszerű fenyegető mozdulatokkal hárítják el.
A kutyához hasonlóan a sakál is különböző hangokkal – magas bömböléstől a vonyításon át az ugatásig – érteti meg magát a magafajtával. Sajátos hangja rókaugatás és a gyereksírás-kacagás keveréke.
A sakál az összes vadkutyák közül a legvakmerőbb és legtolakodóbb. Az emberi településektől a legkevésbé sem fél, sőt arcátlanul betolakodik a falvakba, a népes városokat is meglátogatja és az udvarházakból, valamint a lakásokból minden elcipelhetőt ellopkod.
A családi csoport territóriuma 2,5-4 km2. Territóriumukat 2-3 részre osztják fel, melyeket 1-2 naponta végigjárnak.
A farkassal együtt nem fordul elő, természetes ellensége nincs.
A tanzániai Serengeti-fennsíkon az aranysakál megosztja a területét a sujtásos sakállal.

Szaporodás

Párzási időszak: október, Európában: január-március
Vemhességi idő: 63 nap
Alomnagyság: akár 9 kölyök is
Élettartam: 8−9 év, fogságban akár 14 év is

Évente egyszer szaporodik. Az európai állományokban a párzási időszak januártól márciusig tart. A kölykezés márciustól május elejéig terjedő időszakban zajlik, míg a nem európai területeken októberre, a szárazság idejére esik. Az aranysakál egyfajta tartós házasságban él. A szaporodás nehéz időszak a hím számára. Míg a nőstény tüzel, a hím sakál féltékenyen őrzi őt más hím betolakodóktól, nehogy azokkal pározzon; ennek oka, hogy egy másik hím is lehet az ugyanazon alomból születő kölykök egy részének az apja.
Röviddel az ellés előtt a szuka megfelelő odút keres az utódok számára, tehát a kicsik rendszerint más állatok elhagyott kotorékában születnek. A hat vagy több kölyök már vastag bundával születik, de az első napokban vakok és esetlenek. Az első három hétben kizárólag anyatejet kapnak. A picik körülbelül háromhetesen bújnak elő az odúból, a szülők és a segítők ettől kezdve gyakran költöztetik őket új helyre.
Mihelyt képesek szilárd táplálékot fogyasztani (általában mintegy nyolchetes koruktól), sokkal több ételre van szükség. Az egyik szülő gyomrában viszi az odúhoz az elejtett állatot. A kölykök addig nyalogatják a felnőtt állat pofáját, míg az kiöklendezi a pépszerű, előemésztett táplálékot.
Nyolc hét elteltével már teljesen elválasztják a kölyköket, ám a táplálkozást illetően még legalább öt hónapig szüleikre szorulnak. A nőstények már egyévesen, a hímek pedig kétévesen válnak ivaréretté.
A kölykök felnevelésében a fő felelősséget az anyasakál viseli. A veszély legkisebb jelére másik odúba viszi kölykeit. Saját súlyánál négyszer nehezebb testű ragadozót is képes elűzni. Sok fiatal sakál elpusztul, mert odújukat elárasztja a víz. Egy-két fiatal sakál gyakran a szülőkkel marad, és segít a következő alom felnevelésében. A szülőkkel felváltva őrzik az odút, és táplálékot is szereznek. A kölyköket ritkán hagyják egyedül. A segítők haszna annyi, hogy otthonossá válnak a szüleik mozgási körzetében, amelynek egy részét megörökölhetik.
Tehát az aranysakálok gondoskodó szülők, szűk családi kötelékben élnek, alloparentálisan nevelik a kölyköket.

Szerep az ökoszisztémában

A faj hazai ismeretlensége miatt természetvédelmi és vadgazdálkodási szempontból egyaránt figyelmet érdemel. Állományának folyamatos monitorozása szükséges az aktuális védelmi, vagy vadászati státus elbírálása érdekében. Őshonos, nem kártevő, nem invazív faj! A rendelkezésre álló vadászidényben állománya szabályozható, azon túl, a szaporodás időszakában teljes védelmet érdemel.
A közelmúltban az aranysakál délkelet-európai elterjedése északi határának a Dunát tartották, mint ökológiai sorompó. Az aranysakál ősidők óta honos a romániai Dobrudzsa részein. Romániában egyesek úgy vélik, ez a populáció kipusztult vagy elvándorolt, és az 1900-as években jelent meg újra. Az utóbbi évtizedekben az aranysakál elterjedése nem ütközött akadályokba, mert a farkas 5-6 évtizede kipusztult Románia délkeleti részéről, és az így megüresedett ökológiai fülkét könnyedén elfoglalták a sakálok. Tömeges elszaporodásuk, táplálkozási szokásaik változásokat idézhetnek elő az ökoszisztémák összetételében. Leginkább kisemlősökkel, madarakkal, döglőtt állatokkal táplálkoznak, de minden élvezhető eleséget felfalnak. Ideális életfeltételeket talált a sűrű nádasok, a mocsarak melletti füves területeken.
Az aranysakál bioindikátor, jelenléte igazolja a terület eltartóképességét. Hozzájárul a vadállomány természetes szelekciójához, mindig a gyengébb állatokat zsákmányolják. Az elfoglalt területen nem lévén természetes ellensége, valamint nagy szaporasága miatt előbb-utóbb ökológiai problémákat okozhat, de valószínű idővel kialakul egy bizonyos ökológiai egyensúly.

Veszélyeztetettség

A négy sakálfaj közül az aranysakál, a sujtásos sakál és a panyókás sakál nincs veszélyben, míg az abesszíniai róka fenyegetett faj, törvény védi.
Az aranysakálra Magyarországon jelenleg a szaporodási időszaka alatt vadászati tilalom érvényes. A fenntartása őshonos ragadozó fajunk esetében egyelőre mindenképpen indokolt. Viszont a rohamos térhódítása leginkább az opportunista, invazív fajokhoz teszi hasonlóvá. Ezért a jövőbeni állományalakulását fokozott figyelemmel kísérik, és szükség esetén vadászata akár egész évben is elképzelhető.

Hasznosíthatóság az ember által

Kölyökkorukban fogott sakálok gyorsan igen szelídek lesznek és minden esetben kezesebbek a rókáknál. Gazdájukat teljesen megszokják, kutyamódra követik, és mint a kutya, a cirógatást, kedveskedést nem csak hogy szeretik, hanem meg is kívánják. Hívásra hallgatnak és farkukat csóválják, egyszóval úgy viselkednek, mint a házi kutyák. Az idősebb korukban fogott sakálok, bár kezdetben harapósak, idővel szintén megszelídülnek. A fogságban párosan tartott sakálok szaporodnak és a megfelelő házi kutyával is kereszteződnek.
Vadgazdálkodói szempontból az aranysakál jelenléte nemcsak, hogy szükségszerű, hanem gazdasági szempontból (a nagyobb trófeasúly nagyobb bevételt jelent a vadászatra jogosultnak) is kívánatos.
Június 15-től február 28-ig vadászható (Magyar Vörös Könyves faj; Habitat Direktíva: V. függelék).

Szerző által felhasznált források: 

Csodálatos állatvilág, Közönséges vagy aranysakál
Dr. Lanszki József: Ragadozó emlősök és táplálkozás-ökológiájuk
Brehm: Az állatok világa
A tudás fája c. magazin, Állatok, növények kategória, A vadkutyák
Cristopher O’Toole-John Stidworthy: Ragadozók
Paul Bennett: Élet a sivatagban
http://www.erdelyinimrod.ro/?page=10061
http://www.wwf.hu/media/file/1184938755_gerechat.txt
http://vadgazdalkodas.emk.nyme.hu/oktatasi_segedletek/integralt/Ragadozogazdalkodas.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Aranysak%C3%A1l