Az ugróvillások rendje: Collembola

Kép forrása: 
http://www.akvakertesz.hu/viewtopic.php?f=20&t=523&start=60
Leírás szerzője: 
Pokk Lilla
Collembola

Ugróvillások (Collembola) rendje

Besorolásuk:

Többsejtű állatok országa (Regnum Animalia)

Állatkör (Subregnum): Valódi szövetes állatok (Eumetazoa)

Kétoldali részarányosak tagozata (Bilateria)

Alosztály (Subdivisio): ős-testüregesek (Archicoelomata)

Főtörzs (Superphylum): szelvényes állatok (Articulata)

Törzs (Phylum): ízeltlábúak törzse (Arthropoda)

Hatlábúak altörzse (Hexapoda)

Osztály: Parainsecta

Rend: Ugróvillások (Collembola)

Valamennyi kontinensen előfordulnak, az Antarktiszt is beleértve. Apró 0,2−9 mm-es egyszerű szárnytalan hatlábúak tartoznak ide. Méretük ellenére igen fontos szerepet játszanak az avar dekomponáló folyamataiban. Testük jól elkülönülő 3 testtájra, fejre, torra és potrohra tagolódik. A potrohuk 6 szelvényből áll, amelyek közül az elsőn egy hasi tömlőt, a harmadikon retinakulumot, a negyediken egy furkát vagy ugrószervet találunk. Külső ivarszervei hiányoznak, az ivarszervek az ötödik, a végbélnyílás a hatodik potrohszelvényen található. Toruk három szelvényből áll. Lábfejük karmos. Csápjukat négy íz alkotja. A csáp töve közelében találjuk az összetett szemet, ami maximum nyolc ommatidiumból tevődik össze. A csáp tövénél egy speciális érzékszervet (postantennalis organnum) találunk. A szájszerv a fej alsó részén a szájkónuszban van elrejtve. Alakjukat tekintve két csoportra oszthatók: a hosszúkás, hengeres Arthropleona és gömbölyded Symphypleona. Az Arthropleona szelvényezettsége jól látható, a Symphypleona szelvényei túlnyomórészt összeolvadtak. Életmódjuk alapján epiedafikus és euedafikus formák vannak.

Fejlődésüket tekintve az ugróvillások különleges sajátsága, hogy az összes többi rovarral ellentétben az ivarérettség elérése után is vedlenek, fejlődésük kifejlés: epimorfózis, monometabólia.

Életmódjuk: elsősorban talaj (2m-ig) és avarlakók, de moha között, fák kérge alatt, a vizek-, hó-, gleccserek tetején, hangya- és termesz fészekben, kövek alatt, barlangokban, még szobanövényeken is megtalálhatók. A leírt 7500 fajból nálunk 200 fajt mutattak ki.

Az epedafikusok a talaj felszínén élnek, többnyire avarlakók, és ennek megfelelően alakult a szervezetük. Testük gazdagon pigmentált, gyakran sűrű szőrzet is fedi. Összetett szemük jól fejlett, 8 ommatidából áll. A postantennalis szervük hiányzik. Hosszú, jól fejlett furkájuk van. A többségük a Sminthuridae családba tartozik. Gyakran lágy szárú növények szárán, vagy fák törzsén tartózkodnak. A levegő páratartalmától függően szárazság esetén a talaj közelében, párás légkörnél a szár magasabb régióiba vándorolnak.

Különös életmódot folytat az ide tartozó és az állóvizek felszínén nem ritka gömbugrók (Sminthuridae) családjából a békalencse ugróka (Sminthurides aquaticus).

A nemek között jelentős ivari dimorfizmus van. A hímek lényegesen kisebbek. A víz felületi hártyáján párokat alkotnak és a csápjuknál fogva összekapcsolódnak, ezt követően a nőstény a jóval kisebb hímet a levegőbe emeli és rázogatja. Ezt követően a hím a spermatofórját a felszínre helyezi és hátrafelé mozogva a nőstényt e fölé vezeti, így biztosítva annak felvételét.

Az euedafikus fajok talajlakók. Összetett szemük néhány ommatidiumra redukálódik vagy teljesen hiányzik. Csápjuk rövid, testüket csak részben borítják pikkelyek. Postantennalis szervüket mindig megtaláljuk. Hengeres, féregszerű testük ritkán hosszabb 2 mm-nél. Lábaik rövidek, ugrószervük gyakran működésképtelen vagy hiányzik. A test szőrzete vagy pigmentáltsága gyakran hiányzik A tapintásuk és kémiai érzékelésük igen fontos. Ennek megfelelően  a postantennalis szervük és a csáp érzékseertéi jól fejlettek. A testükön mindenütt találunk glandularis pszeudoocellumokat, amelyeknek védő szerepük van. Az Onychiuridae család tagjai tartoznak ide, mint például az Onychiurus

A legősibb szárazföldi állatok közé tartoznak, a devonból 400 millió éves fosszíliáit mutatták ki vörös homokkőben. Élő fosszíliáknak tartják őket, mivel testfelépítésük nem változott, a devonban érték el evolúciós klimaxukat. A legnagyobb egyedszámú ízeltlábúak.

Az ugróvillások talajtani jelentősége:

- Minden rothadó-korhadó anyagot fölfalnak a talajban és annak felszínén,

- Nagymértékben hozzájárulnak a humuszképződéshez,

- Ürüléküket könnyebben alakítják át a mikroorganizmusok humusszá, 1m2 területen kb. évi 180 g humuszt termelnek,

- Jól jelzik a talaj öregedését, a talaj fizikai és kémiai jellemzésére jobban felhasználhatóak, mint a fizikai és kémiai laboratóriumi módszerek, mert öreg talajban csak a legfelső rétegben fordulnak elő.

- A Collembolák érzékenyek a túl magas hőmérsékletre → levándorolnak.

- Extrém alacsony hőmérsékletre nem olyan érzékenyek: akár meg is fagyhatnak, amikor felmelegszik a talaj, akkor újra aktívvá válnak.

Ökológiai szerepük:

- Általában hasznosak: segítik a szerves anyagok lebontását, a tápanyagok mineralizációját.

- A szerves anyag lebontó folyamataiban a gombafonalak elfogyasztásával játsszák a legnagyobb szerepet. Bizonyos gombafajt jobban kedvelnek másokkal szemben.

- Relatíve kevés biomasszát termelnek.

Szerző által felhasznált források: 

Felhasznált irodalom: