Napraforgó (Helianthus annuus)

Kép forrása: 
BME-ABÉT
Leírás szerzője: 
Tolner Mária
napraforgók

A napraforgó (Helianthus annuus) fészkes virágzatú, 1–3 m-re is megnövő, egyéves, nem fagytűrő növény. Tányérjában a magok parabolikus spirál alakban rendeződnek. Az indiánok már 3000 évvel ezelőtt is termesztették, Európába, onnan Ázsiába, Afrikába is a 16. században került át.

Magjának bele vitaminokban (B1, B2), nikotinsavban, foszforban, vasban, káliumban, növényi zsírokban és fehérjében gazdag. A növény magjából hideg úton kipréselt zsíros olaj a következő hatóanyagokat tartalmazza: linolsav, linolénsav, olajsav glicerid-észter.

A nyelves virágok diterpéneket, triterpénszaponinokat, flavonoidokat, karotinoidokat tartalmaznak.

A magbél (szotyola vagy makuka) nyersen, olajban sütve, vagy száraz pirítással is ehető. A nyers magot csíráztatva, és salátákba szendvicsek tetejére szórható. Virágrügyeit nyersen salátákba teszik, párolva zöldségként fogyasztható. Kisajtolva értékes, sütésre is alkalmas olaj is készíthető belőle.

A napraforgó-csíra jó D- és B-vitaminforrás, és ásványi anyagokban - kálium, kalcium és vas - gazdag.

Sárga színanyagot állítanak elő belőle.

Magjának olaját étkezési célokra és gyógyszeres kenőcsök készítésére használják. A többszörösen telítetlen zsírsavakkal megelőzhetjük a szív- és érrendszeri betegségeket, és csökkenthetjük a koleszterinszintet. A népi gyógyászatban nehezen gyógyuló sebek és száraz, pikkelyesen hámló bőr kezelésére használták. A homeopátiás készítményekben görcsoldásra és láz csillapítására alkalmazzák.