A környezeti mikrobiológia története

A környezeti mikrobiológia története

Szerző: 
Gruiz Katalin

A környezeti mikrobiológia történetének legfontosabb mérföldköveit tartalmazza az alábbi összeállítás.

1887. Winogradszki (Szergej) tanulmányozni kezdi a Beggiatoa nemzetséget ezzel megalapozza az autotróf szervezetekről, anyagcseréről szóló tanokat.

1888.  Beijerinck (Martinus) kifejleszti a dúsítási technikát, azaz egyes fajok arányának szelektív megnövelését egy vegyes mikróbakultúrában.

1891. Winogradszki felfedezi a nitrifikációért felelős mikroorganizmusokat és az új tudás hasznosíthatóságát a mezőgazdálkodás során, amikoris a talaj nitrogéntartalma limitáló tényező lehet a növények tápanyagellátásban.

1904. Beijerinck előállítja a kén-oxidáló Thiobacillus denitrificans első tiszta kultúráját.

1904. Koning (Cornelius Johan) kimutatja és bizonyítja, hogy a gombáknak kulcsszerepe van a környezetben a holt szervesanyag bontásában.

1909. Orla-Jensen (Sigurd) javaslatára elkezdik a baktériumokat fiziológiai jellemzőik figyelembe vételével csoportosítani, osztályozni.  Később ezen alapult a Bergey-féle osztályozási rendszer. Maga Orla-Jensen elsősorban a tejsavbaktériumokat kutatta és azonosításukra és megkülönböztetésükre alkalmas kritériumok létrehozásában játszott szerepet.

1920. Az Amerikai Bakteriológiai Társaság publikálta a baktériumok jellemzésének és osztályozásának alapjait és kiadta a Bergey kézikönyvet, 1923-ban.

1961. McCarthy (Brian) és Bolton (E. T.) kifejlesztették és leírták a hibridizációs technika felhasználását különböző mikroorganizmus-fajok genomjának összehasonlítására. A technika alkalmas a fajok genetikai hasonlóságának kvantitatív leírására.

1965. Zuckerkandl (Emile) és Pauling (Linus) publikálta "A molekulák mint az evolúció dokumentumai" (Molecules as documents of evolutionary history) című művét. melyben egyértelművé teszik, megadják a metodikát és példákkal támasztják alá a DNS-szekvenciák használhatóságát a mikroorganizmus rokonságának, evolúciós történetének meghatározására.

1969. Brenner (Don) és kutatócsoportja módszert dolgozott ki az enterobaktériumok (bélből izolált baktériumok, Enterobacteriaceae) osztályozására.  A módszer alapja a különböző organizmusokból nyert DNS hibridizációja, a kapcsolódás (reasszociáció) mértéke. A módszer segítségével történhet az egyes izolált és tisztított fajok/törzsek azonosítása.

1977.  Woese (Carl) a riboszómális RNS-analízis alapján azonosította az élő szervezetek egy új csoportját, az ősbaktériumokat (Archea). Az archeobaktériumok egyértelműen eltérnek a többi baktériumtól, rokonságot mutatnak mind a prokariótákkal, mind az eukariótákkal. 

1977.  Jannasch (Holger) kiterjedt élőközösséget talált az óceánok fenekén a hidrotermális rések közelében. Ez az élőközösség a kenet oxidáló és ebből energiát nyerő (szulfátlégzés) élőlények tevékenységén alapul, mert az óceán mélyén a fotoszintézis és a fotoredukció nem működik, lévén, hogy oda nem jut le a fény.

1982.  Stetter (Karl) hőtűrő, akár 105 oC-on életképes baktériumokat (Archaea) izolál.  Ezzel a felfedezéssel megdőlt az addig uralkodó nézet az életre alkalmas hőmérsékletekről és a fehérjék denaturálódásáról.

1994.  Olsen (Gary), Woese (Carl) és Overbeek (Ross) áttekintik és összegzik a prokarióták fejlődéstörténetét, melynek hatására a tudósok átértelmezték a mikroorganizmusok szerepét és fontosságát a földi életben.