Talajban élő férgek

Talajban élő férgek

Szerző: 
GK

A képekre kattintva megtekinthetjük az adott képhez tartozó részletes leírást.

Diavetítés indítása

Ringed worms (Annelida)
Ringed worms (Annelida)
A gyűrűsférgek törzse (...
Erdei giliszta
Erdei giliszta
Erdei giliszta (Lumbricus...
A közönséges földigiliszta (Lumbricus terrestris)
A közönséges földigiliszta (Lumbricus terrestris)
Földigiliszta (Lumbricus...
Enchytraeus albidus
Enchytraeus albidus
Közönséges televényféreg (...
Laposféreg
Laposféreg
Laposféreg (Platyhelminthes)
Nemertea
Nemertea
Zsinórféreg (Nemertea)
Zsinórféreg
Zsinórféreg
Zsinórférgek

Ebben a képtárban a férgek rendszertanilag eltérő csoportjait ismertetjük. Az alábbi férgeket találjuk a képtárban:

  • Laposférgek
  • Hengeresférgek
  • Elő-gyűrűsférgek
  • Gyűrűsférgek
  • Zsinórférgek
  • Villásférgek
  • Nyelesférgek

A férgek, ezek a soksejtű, testüreges, ősszájú állatok annak ellenére, hogy nem egyetlen rendszertani egységet képviselnek, sok hasonlóságot mutatnak.

A férgeknél a mezodermában kialakult a másodlagos testüreg. A differenciálódás folyamán megjelenő bélcső nyílása megegyezik az ősbélüreg nyílásával, tehát ezek ősszájú állatok.

1. LAPOSFÉRGEK (Plathelminthes): egyszerű szerveződésű szövetes állatok. Fejlődésük a bélcsíra állapotban megrekedt, tehát ekto- és endodermájuk már kialakult, sőt már a mezoderma kezdeményei is fellelhetők bennük. Testük hát−hasi irányban erősen lapított. Testük soha nem szelvényezett, de a galandférgek teste különböző méretű ízekre tagolódik. A testüreg nélküli állatokhoz képest (pl. csalánozók) szerveik alakulnak ki a különböző életfolyamatok ellátására (emésztés, anyagszállítás, kiválasztás). Emésztőrendszerük csökevényes; hímnősek. Az oxigént egész testfelületükön át, diffúz módon veszik fel. Ehhez azonban az szükséges, hogy állandóan nedves környezetben legyenek, hisz ha kiszárad kültakarójuk, a légköri oxigén nem tud miben feloldódni, így a sejtek sem képesek azt felvenni. Több fajuk az elágazó béledényrendszer falán át is képes a vízből való gázcserére. A humán parazita fajoknál az ember a végső gazda, köztigazdaként állatok játszanak szerepet. Fejlődésük ciklusaiban a talajban zajló folyamatok fontos szerepet játszanak.

  • Galandférgek (Cestoida): hosszú, ízekre tagolódik, az izek (proglottis)hím és nőstény ivarszerveket tartalmaznak. Fejük szívókában (scolex) végződik. A scolex elülső végén rostellum van, rajta 1, 2 vagy több sorban horgok találhatóak. A horgasfejű galandféreg több méter hosszú is lehet, a fején lévő apró fogacskák a tapadást szolgálják. Át nem sütött hússal embert is fertőzhet.
  • Mételyek (Trematoda): 2 szívókoronggal rendelkeznek, belső vagy külső élősködők. Szájnyílásuk mellett tapadókorongok vannak, garatjuk izmos fala szívásra alkalmas. Bélrendszerük elágazó és vakon végződik. Egyedfejlődésük bonyolult. Például a májmétely petéje a gazdaállat ürülékével távozik. A lárva vízicsigafajokban élősködik, és többször átalakul. Az utolsó lárvaalak elhagyja a csigát és a fűszálakkal a legelő állat belsejébe kerül. Szaporodási ciklusuk: pete → csillós lárva (miracidium) → köztigazdába (pl. csiga) → zsákszerű lárva (sporocysta) → száj és emésztőtraktussal rendelkező lárva (redia) →  élénk mozgású végső lárva (cercaria) → vízben élő végső gazda bőrén aktívan átjutnak és ott ivarérett féreggé alakulnak.
  • Örvényférgek (Turbellaria): az ektoderma egy vagy több sejtrétegű kültakaróvá alakult, és szoros kapcsolatban áll a mozgási rendszerrel, a tömlő alakú simaizomzattal. Ez az egységes bőrizomtömlő, amely az állatok testfalát képezi.  A hasi oldalukon található szájnyílásukon veszik fel a táplálékot, amely az előbélbe (garat) kerül. A garat gyakran kiölthető. Innen a táplálék a vakon végződő középbélbe jut. A középbél dúsan elágazik és a test minden részébe eljuttatja a táplálékot. Az ilyen bélcső-típus a béledényrendszer. Kiválasztó szervrendszerük az egész testet behálózó elővesécske rendszer. Légzésük diffúz. A szervek szabályozását egyszerű idegrendszer végzi. A test feji végén fényérzékelő sejtek vannak. Az idegrendszer központi része az agydúc.

2. HENGERESFÉRGEK (Nemalthelminthes): az ősi laposférgektől származtathatók. Egyes esetekben már több sejtrétegűvé váló kültakarójukat kemény, ellenálló védőréteg, kutikula képezi, amely egyben primitív külső vázul is szolgál. Szájnyílásuk a test elülső végére tolódott, valamint az elő és középbél után itt jelenik meg először az utóbél. Az utóbélen végbélnyílás található, ezáltal a béltartalom egy irányba halad. A szöveteket a testüregfolyadék látja el tápanyagokkal. Légzésük az egész testfelületen játszódik le. Kiválasztószerveik az elővesécskék. Többségük váltivarú.

A hengeresférgek törzsét a modern rendszertan felosztotta három rlszre, három azonos, törzs-rangú kategóriát hozva létre, ezek:

  • Fonálférgek (Nematoda): törzsébe állati és növényi élősködők, valamint szabadon élő fajok tartoznak. Mintegy 20 000 leírt fajukat ismerjük, de tényleges fajszámukat több százezerre becsülik. Ezzel a fonálférgek törzse az ízeltlábúak után valószínűleg a második legfajgazdagabb törzs az állatvilágban. A nagy becsült fajszám abból adódik, hogy a parazita fajok gyakran gazdaspecifikusak, azaz adott állatfajnak saját Nematoda parazitája van. Nemcsak fajgazdagok, de egyedszámban- és sűrűségben is tetemes mennyiséget produkálnak: több ezer egyed található akár egy maréknyi földben is.  Életmódjukat tekintve két csoportra oszthatóak: élősködők és szabadon élők. Megtalálhatóak a tengerekben, a félig sós- és édesvizekben, szikes vizekben, mohapárnákban, talajokban, avarban, trágyában stb. A szabadon élő fajok szerves törmelékkel, algákkal, gombafonalakkal, növényi nedvekkel, baktériumokkal táplálkoznak. A ragadozó fajok kisebb állatokat támadnak meg. Sok faj növényparazitává lett. Jelentős számban különböző állatfajok élősködői. Számos parazita faj köz- és állat-egészségügyi szempontból jelentős.
  • Buzogányfejű férgek (Acanthocephala): A buzogányfejűek valamennyi faja közvetett fejlődési ciklust mutató endoparazita. Lárváik ízeltlábúak (Arthropoda) testüregeiben fejlődnek, a kifejlett állatok gerincesek (Vertebrata) bélcsatornájában élnek. Főleg vízi, elsőroban tengeri élőlények parazitái.
  • Húrférgek (Nematomorpha): édesvízi mocsarakban, tócsákban, vizes árkokban, forrásokban élnek, de nem túl gyakoriak. A tengeri fajok a nyugodt, partközeli zónát kedvelik.

3. ELŐGYŰRŰSFÉRGEK ( (Priapulida): tengeri üledéklakó férgek, kaktusz-férgeknek vagy pénisz-férgeknek is nevezik őket.

4. GYŰRŰSFÉRGEK (Annelida): testükben már az ektoderma (külső csíralemez) és az endoderma (belső csíralemez) közé benőtt egy mezoderma (középső csíralemez) és ezek szelvényesen benőttek a két másik csíralemez közé. E szelvények közt alakult ki a másodlagos testüreg. Kialakult két nyílás (száj- és végbélnyílás). Ezek az állatok homonóm szelvényezettségűek, tehát minden szelvényük felépítésben és funkcióban szinte teljesen megegyeznek.

A testfolyadékot az erek szállítják, zárt keringési rendszere van (a vér egy zárt csőrendszerben folyik). Nincs szíve. A háti érben előre áramlik a folyadék, a hasi érben hátra, a haránterekben lefelé. Az első két-három harántér pumpálja a vért, ez az állat „szíve”. Több funkciója is van; tápanyagot, légzési gázokat szállít diffúzióval és az immunvédekezésben is jelentős szerepet játszik. A gilisztáknak nincsenek vörösvérsejtjeik, de vérük hemoglobint ugyanúgy tartalmaz, mint az ember vére, ezért piros színű.

Idegrendszere hasdúclánc-idegrendszer. Idegsejtjei csoportosulnak, 2 darab dúc van egy szelvényben a hasi oldalon. Érzékszerveik egyszerűek, pár támasztósejtből és receptorból állnak, érzékszőrrel érintkeznek a külvilággal. Ezek mellett szabad idegvégződések is találhatóak az epidermiszben. Fényérzékeny sejtjeik pigmentkehely típusúak, a fény intenzitását és irányát érzékelik, a testfelszínen elszórtan helyezkednek el, de a testvégeken sűrűbben fordulnak elő. A feji végen (elkülönült fej nincs, de ún. „fejszelvény”, és azon „fejlebeny” megtalálható) kemo- és mechanoreceptorok csoportosulnak.

Kiválasztószervei kezdetleges vesécskék, minden szelvényben van egy pár belőlük. A kiválasztás két szakaszból áll: szűrés és visszaszívás. A testüregből a szűrés során bejutnak a vesécskébe a víz, ionok és a bomlástermékek (ám a fehérjék már nem képesek átjutni és a nagyobb molekulák). Ezek a vesécskék végén lévő csillós tölcséren át jutnak be. Ezután az elvezető csatornába kerülnek, ahol megkezdődik a visszaszívás, vagyis az állat visszaszívja, amire még szüksége van. A többi anyag kikerül a külvilágba.

A bélcsatornája 3 szakaszos. Az előbél részei: szájnyílás, szájüreg, garat, nyelőcső, begy( itt puhul és raktározódik a táplálék), gyomor (itt aprítódik a táplálék). A középbélben emésztő enzimek feldarabolják a táplálékot, egy része a vérbe elvezetődik. Az utóbél része a végbélnyílás, itt távozik a táplálék az állatból.

Bőrlégzéssel lélegeznek, vagyis a bőrön át jut be testükbe az oxigén, a légzési gázokat a vér szállítja.

Agyűrűsférgek szaporodása lehet ivaros és ivartalan. Utóbbi esetben a test egy speciális szelvénye képes maga előtt a feji vég felől farki véget, a túlfelén feji véget diferenciálni. A gyűrűsférgek hímnős állatok. Az ivaros szaporodás a törzsben nagyon változatos. A női ivarszerv részei: páros petefészek – csillós tölcsér – petevezető, ondótartály. A hím ivarszerv részei: 2 pár here – 3 pár ondóhólyag – csillós tölcsér – 2 pár kivezető cső – egy ondóvezetőben egyesülnek. (herék az ondóhólyagokban) Az ivarnyílások a hasoldalon vannak, körülöttük speciális ivarserték lehetnek. Kölcsönös megtermékenyítés jellemző. Ilyenkor egymás ondótartályába ürítik spermiumaikat. A nyereg mirigyhámsejtjei által termelt váladékgyűrűben megy végbe a megtermékenyítés – az állat ebből kihátrál, először a petesejteket, majd az idegen ondót üríti ebbe a váladékgyűrűbe. Ahogy a feji vég elhagyja a gyűrűt, az bezárul, és kokonná szilárdul. Fejlődésük közvetlen, első táplálékuk a kokon anyaga.

Sérülés esetén a feji vég 2–8 szelvényét, a farki vég ennél is több szelvényét pótolhatják.

Az állat perisztaltikusan mozog (féregmozgás). A sertékkel rögzítve magát hosszanti és körkörös izmait váltakozva megfeszítve képes ilyen mozgásra. Az állat külsején hámszövet található (egyrétegű hengerhám).

A földigiliszta fontos szerepet játszik a talaj porhanyósításában, átszellőzésének javításában (kedvezőtlen anaerob bomlási folyamatok, jelentős szervesanyag-veszteség elkerülése), a növényi maradványok bontásában. Mészmirigyük a táplálék Ca-tartalmát kristályokban választja ki (amik járataik falát szilárdítják), ezáltal kedvezően befolyásolják a talaj-ph-t.

A gyűrűsférgek 3 osztályát különböztetjük meg:

  • Soksertéjűek (Polychaeta): méretben igen eltérő gyűrűsférgek, több méteres és 100 szegmentummal rendelkező fajok mellett vannak 1 mm-nél kisebbek is.
    Leggyakrabban különnemű (heteronom) szelvényességet mutatnak. Jellemző szerveik a páros, szelvényesen elhelyezkedő csonkalábak (parapodiumok). A mindkét oldalon megtalálható csonkalábaknak egy alsó (neuropodium) és egy felső (notopodium) ága van. Ezekben tapogatókacsokat (cirrhus) és a felső ágon többnyire kopoltyúkat találunk. Az ágak belsejében egy-egy izmokkal mozgatható támasztóserte (aciculum) helyezkedik el, s mellette sorokba vagy nyalábokba rendeződött serték vannak. A parapodiumok a helyváltoztatás szervei és igen változatos kialakulásúak lehetnek. A fejen a cirrhusok tapogatóvá válhatnak. A kopoltyúk is elágazhatnak, növelve így a heteronómiát. Törzsfejlődéstanilag valószínűleg a parapodiumból alakult ki az ízeltlábúak arthropodiuma.
    Egyesek csövekben élnek, amelyet proteinből, mucoproteinből vagy mészből építenek, amelybe néhány faj idegen anyagokat, pl. homokszemcséket is rak. A legtöbb képes a csövét újraképezni, de néhány helytülő forma nem rendelkezik ezzel a képességgel. A fix csőben lakók gyors visszahúzódásat a hasdúclánc ún. „óriásidege” biztosítja, amely lehetővé tesz egy majdnem szinkron hosszanti izomösszehúzódást. Az axon 1 mm átmérőjű, az impulzustovábbító képessége 20 m/sec.
    Vannak köztük ragadozók, de igen sok a mikrofág faj. Elsősorban tengeriek, aljzatlakók, de vannak pelagikus fajok is. Néhány faj édesvízben él, de ismerünk szárazföldön élőket is. Például a DK-Ázsiában trópusi avarban élő Nereida-k. vagy az Európában erdei talajokon előforduló Parergodrilus heideri, valamint 1984-ben leírt és hazánkban megtalált Hrabiella periglandulata.
  • Kevéssertéjűek (Oligochaeta): jól láthatóan gyűrűzött, hengeres testű állatok. Egy külső gyűrű egy belső szelvénynek felel meg. Amikor összehúzódnak, hosszuk kb. a felére zsugorodik. Az első kivételével minden gyűrűhöz 4 pár merev kampóserte kapcsolódik. A keskenyebb testvégen a szájnyílás, a másikon a végbélnyílás található.
    Az állat testét csupasz, nyálkás bőr fedi, ennek típusa egyrétegű hengerhám. A bőrével védekezik, lélegzik és fényt érzékel. A bőre ugyanakkor a mozgásában is részt vesz, mert összenőtt az alatta lévő izommal. Az izomzat a testet tömlőszerűen veszi körül. Innen a mozgásszerv neve, a bőrizomtömlő. A földigiliszta testének első harmadán néhány gyűrű sötétebb színű és vastagabb. Ez a nyereg, amely a bőrizomtömlőből kialakult szaporítószerv. Váladékából az állat egy kis tartályfélét képez, amelybe aztán a petéit helyezi. A kis petetartó képződmény neve gubó.
    A talajban vagy az iszapban élnek, néhány fajuk kétéltű. A táplálkozási lánc alján helyezkednek el.
    A Kárpát-medencében a földigiliszta-félék családjából mintegy 60 faj található meg. Az itt élő fajok szelvényszáma 50−350, a kifejlett példányok testhossza 1,5 és 50 cm között változik.Hasznos állatok, a talajban lévő növényi részekkel táplálkozva trágyát állítanak elő. Az ürülékükkel és földalatti járataikkal a talaj minőségét javítják. Minimum művelésű mezőgazdálkodási területeken sokkal több a talaj egészségét jelző földigiliszta.[1] A horgászok gyakran használják csaliként legismertebb faját, a közönséges földigilisztát (Lumbricus terrestris). Talajban és vízekben egyaránt előfordul.
  • Nyeregképzők (Clitellata): a serték száma redukálódott, vagy teljesen hiányzanak. Hermafroditák. Jellemző, hogy a kifejlett férgeken állandóan, vagy a szaporodási ciklusban egy gyűrű – vagy nyeregszerű, mirigyes megvastagodás található. Ez a nyereg (clitellum), amely sokszor színével is elüt a testtől. Helyzete fontos rendszertani bélyeg. A férgek párosodásában és a kokonképzésben van szerepe. Fejlődésük közvetlen. Főleg talajban él.
    A nyeregképzők egyik alosztálya a piócák vagy nadályok (Hirudinoidea): vízben élő vérszívó férgek. Az állkapcsos nadályok (Gnathobdellida) két családja a leveli piócák és a földi piócák mocsarakban, nedves talajban élnek.

5. ZSINÓRFÉRGEK (Nemertea):  testük fonálhoz, zsinórhoz hasonló. Legtöbb fajuk kis és közepes testméretű állat, hosszuk a néhány mm és az 1 m közé esik. Belső szerveiket bőrizomtömlő veszi körül. A külső hámréteg csillós, alatta az izomréteg hosszanti és keresztirányú rostokból áll.

A szájnyílásuk rendszerint testük elülső végén, hasoldalon van, amely az izmos garatba nyílik. Bélcsatornájuk háromszakaszos, a középbélhez számos kitüremkedés csatlakozik. A végbélnyílás a test végén található. Az előbél előtt, a testüreg többi részétől elválasztott üregben jellegzetes szervük az ektodermális eredetű kiölthető ormány (proboscis) nyugszik. Ez a szerv gyakran hosszabb, mint maga a test, rajta méregmirigyekkel összekötött szúróserték (stylet) vannak. Ezek a függelékek segítik a zsákmány megragadását. 

Kiválasztószervük zárt, rendszerint 2 vagy 3 hosszanti edény alkotja. A kiválasztást elővesécskék (protonephridium) szolgálják, amelyek összeköttetésben vannak a zárt keringési rendszerrel oly módon, hogy a lángsejtek a véredények falába ágyazottak.

Idegrendszerük 2 pár – hasi és háti – idegdúcból, garatideggyűrűből és hosszanti idegtörzsből áll. Érzékszerveik közül a szemek (egyszerű szemek) és oldalszervek (kemoreceptorokkal) a legfontosabbak.

A zsinórférgek szinte kivétel nélkül váltivarúak, ivarszerveik felépítése egyszerű. Külső megtermékenyítéssel szaporodnak. Posztembrionális fejlődésük nagyrészt közvetlen, egyes csoportoknál azonban csillós (pilidium) lárvák jelennek meg.

A fajok nagy része tengerekben él, vannak azonban édesvízi és szárazföldi fajok is. Szinte kivétel nélkül ragadozók.

6. VILLÁSFÉRGEK (Aschelminthes): a laposférgekhez közelálló vegyes csoport, pl. ide sorolják a vízben és szennyvízben élő kerekesférgeket (Rotifera) vagy a talajban élő medveálltakákat (Tardigrada)  is. Ma már nem tekintik hivatalos renszertani egységnek, inkább csak a szokásjog tartja életben.

7. NYELESFÉRGEK (Entroprocta vagy Kamptozoa): főleg tengerekben élő, néhány mm nagyságú magányos vagy telepes állatok.