Májusi cserebogár (Melolontha melolontha L.),

Source of the photo: 
terrarista.hu
Author of the description: 
Pardi Balázs
MÁJUSI CSEREBOGÁR

A cserebogáralakúak (Melolonthinae) alcsaládjába tartozó bogarak mind megegyeznek abban, hogy lárváik (pajorjaik) majdnem csak növényi gyökerekkel, a kifejlődött bogarak pedig levelek és gyenge hajtásokkal táplálkoznak. Ennek az életmódnak tulajdonítható, hogy közöttük számos növényi kártevővel találkozunk. Számos, többnyire barna, szürkésbarna vagy fekete, ritkán fémfényű fajuk külsőleg nagyon hasonló, úgyhogy azok csak nehezen különböztethetők meg. Fejpajzsuk nem öblös, csápjuk 7–10-ízes, két nem mozgatható karmuk többnyire fogazott vagy hasított. A többnyire összenőtt, gyűrűkből álló potroh végét a szárnyfedők nem, az egysorban elhelyezett légzőnyílásokat azonban takarják. A cserebogáralakúakat több mint 4000 eddig ismert faj képviseli, a Föld mérsékelt és meleg vidékein.

A cserebogarak (Melolontha) két ivarát különböző alkatú csápjukról ismerhetjük fel, a hímek csápbunkója nagyobb és hét, a nőstényeké kisebb és hat lemezkéből áll. A potrohot teljesen nem takaró szárnyfedőkön alul kiáll a hosszabb-rövidebb farnyél, oldalát pedig fehér, háromszögű foltok díszítik. Nagyon változó az előtor színe, ez többnyire fekete, de lehet vöröses is, vagy fekete, vörös koronggal és végül sűrűn fehéren vagy szürkésen szőrös. Ezek a színváltozások azonban semmi különösebb rendszertani értékkel nem bírnak. Cserebogár elnevezés alatt mindenesetre két fajt kell értenünk, az egyik a közönséges vagy májusi cserebogár (Melolontha melolontha L. vagy M. vulgaris F.), a másik a kurtafarú cserebogár (M. hippocastani F.). A kettő közötti különbségek a farnyél alakjában és a színeződésben merülnek ki. A közönséges cserebogár farnyele hosszabb és csúcsa felé keskenyedő, szárnyfedője pedig egyszínű, míg a kurtafarú cserebogáré rövid és végén gombszerűen kiszélesedő, szárnyfedőinek oldalszegélye pedig fekete, azonkívül harmadik csápízén kis fogacskája is van.

Mindkét cserebogár életmódja majdnem azonos, elterjedése is azonos, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy a kurtafarú cserebogár a száraz és laza homokos talajt kedveli. Rajzási idejük májusra esik, de meleg időben már áprilisban hagyják el téli tanyájukat, viszont hegyvidékeken, valamint hideg éghajlat alatt megjelenésük kitolódik július, sőt augusztusig. Meleg és szélcsendes estéken a cserebogarak zümmögve röpködnek lombos fáink koronája körül, ezek levelei képezik kedvenc táplálékukat, de e mellett nem vetik meg a tűlevelűek friss hajtását, virágát sem. Leginkább éjjel táplálkoznak, akkor rágják le a fák lombozatát, hajnalban és borús napokon álmosan csüngnek az ágakon és ilyenkor könnyen rázhatók le. Hajdúböszörményben 1891-ben elrendelt lerázással három nap alatt 22 ezer liter cserebogarat szolgáltattak be. Repülésüket bizonyos hozzákészülés előzi meg, lábukkal erősen megkapaszkodnak, csápjukat, potrohukat pedig meglóbálják, amint mondják, számolgatnak. Landois szerint testükben 550, a lélekzőcsövekkel összefüggő, zsákszerű kitüremkedésük van, ezeket levegővel meg kell tölteniök, hogy a levegőbe felemelkedhessenek.

A cserebogarak nőstényeit párosodás után száraz, gyérnövényzetű helyeken látjuk, alacsonyan, majdnem a földet érintve, repülni, hogy ottan magukat 20–25 cm mélységnyire beásván, kendermag nagyságú, fehéres petéiket lerakják. Mindegyik nőstény 10–30 darabból álló csomókban mintegy 60–70 petét rak le. A nőstények száma a rajzás vége felé mind kisebb lesz, mert a petelerakás után kimerülvén, elpusztulnak a földben. Közben a fák körül is már csak egyes hímek röpködnek, mert ezek is vagy végelgyengülésben vagy számos ellenségüktől megdézsmálva pusztulnak el. A földben ez alatt új élet kezdődik, négy héttel a peterakás után kikelnek a kis pajorok. A hosszú szőrökkel fedett lábak közül az utolsó pár a leghosszabb, ennek karmai azonban rövidebbek, mint az első lábpárokéi. Jellemző a lárvákra az is, hogy négyízes csápjuk olyan hosszú, mint a fej és az utolsóelőtti íz alul fogszerűen kiszélesedvén, az utolsó ízen túlterjed. Az első évben a kis pajorok együtt maradnak és kivánalmaikban is szerények, mert főleg apró talajrészecskékkel táplálkoznak. Az áttelelés után azonban szétszélednek és mindenféle növények, dudvák, füvek és fás növények finom gyökérzetét kezdik rágni. Teljes kifejlődésüket két vagy három további áttelelés után érik el és akkor már látható kártevésük nyoma. A fás gyökerek kérgét ilyenkor teljesen lerágják, úgyhogy külsejük tisztított répára emlékeztet; így nem csodálkozhatunk, ha faiskolák gondosan nevelt, fiatal fenyői vagy más csemetéi csoportosan kipusztulnak. Ennek illusztrálására csak egyetlen példa álljon itten. Egy bethleni faiskola 400 négyszögölnyi területének felásása alkalmával 6391 pajort szedtek össze. De nem kisebb a gazda vagy kertész panasza sem, kiknek mezei és kerti növényeit pusztítja a pajor. A kifejlődött pajor többnyire a harmadik, melegebb vidékeken már a második évben kis üreget váj magának a földben, ezt szépen kisimítja és benne alakul át bábbá. Már néhány hét mulva, körülbelül novemberben, megtaláljuk az üregben a kész, friss bogarat, amely azonban a meleg napsugarak csábítására csak a jövő év májusában hagyja el téli pihenőhelyét. Csak ha a bábozódás felsőbb rétegekben történt volna meg, fordul elő az az eset, hogy a cserebogár már melegebb téli napokon határozza el magát egy korai kirándulásra.

A közönséges cserebogár teljes, vagyis a petétől a kifejlődött bogárig való kifejlődéséhez Közép-Európában négy év szükséges, melegebb vidékeken, például hazánk sík és dombos vidékén erre azonban három év is elegendő, míg a kurtafarkú cserebogárnak ehhez Dániában már öt évre van szüksége. A fejlődési időszak hossza szabja meg a cserebogár rajzási éveit, ha ugyanis valahol sok cserebogár volt, 3, 4 vagy 5 év mulva természetszerűen újból sok cserebogár lép fel, míg a közbülső években alig mutatkozik egy-egy példány. A rajzási év többnyire csak kis területre szorítkozik, már közelfekvő vidékeken más évekre eshetik. A rajzási évek megismétlődése sem örökös, mert éghajlati viszonyok vagy számos ellenségük fellépése megváltoztathatja azt; sokszor még utórajzások is iktatódnak közbe, vagyis akkor, ha a cserebogár fejlődésében késés áll be és így a rendes rajzási évben még nem tud megjelenni. Nálunk Magyarországon hároméves a rajzás a síkságon és dombvidéken, kivéve a Nagy-Alföld nagy részét, ahol nem, vagy csak szórványosan fordul elő; ilyen rajzási évek voltak 1899-től számítva 1902, 1905, 1908, 1911, 1914, 1917, 1920, 1923, 1926 és 1929. A Kárpátok területén négyéves a ciklus, itt tehát a rajzás nem esik össze a fenti évekkel.

Source of description: 

terrarista.hu;

terrarisztika.hu